közép

múlt héten meghozták a virágboltba a fenyőket, anyu ki is választott itthonra egy szemrevaló, majdnem kétméteres, haragoszöld lucot, rátett egy "ELTÉVE" feliratú papírt, és levitte a bolt alsó szintjére vezető lépcső aljára, a többi címkéshez. aznap délelőtt én is megnéztem a fát, kellő elragadtatással nyilatkoztam róla, úgy terveztük, hogy másnap hazavisszük. este aztán pukkadozva jött haza anyu, hogy képzeljem el, hát nem elvitték a fenyőnket!? a történtek több ponton (a tettes személye) homályos rekonstrukciója a következő: bizonyos magát ártatlannak (mondhatni: hülyének) tettető, mindeközben persze felette szemtelen és pofátlan hím a jobbára csak apró alaki és méretbeli különbségeket felmutató fenyőfák közt dönteni képtelen nénik tolongása közepette, a pincelépcsőn egy csalifenyővel alattomosan lecsorogva szerét ejtette a fenyőfák cseréjének és az "ELTÉVE" címke áthelyezésének, majd fenyő=fenyő alapon ("itt találtam a többi közt, ildi") az elcsórt fa gyalázatos megvásárlásának is. anyuval napok óta válogatott, szezonális szitkokkal illetjük a vélt tettest ("hogy dőlne rá, miközben díszíti!", "remélem jól összeszurkálja, amíg felállítja")

általános iskolás matematikaverseny-feladvány:
hogy készülhet a lidlben kapható 100 grammos paprikás szalámi 135 gramm húsból? (10 pont)

a mai kamillatea második áztatású. az első bögrényi az ágyam hosszában terítette be a parkettát még reggel, amikor véletlenül átgázoltam rajta. aztán kihalásztam a megroggyant, csöpögő filtert az ágy alól, visszatettem a bögrébe, új vizet engedtem rá, és megmikróztam. már kihűlt, öntöttem bele az előbb svédcseppet, közben meglöktem kicsit a szobafikuszt, de azonnal bocsánatot is kértem tőle. élőszóban.
sajnálom a puszedlit is lecserélni, vajon átszáll-e majd a lelke a másik laptopomba, ha azt is így hívom. ha a winchester számít léleknek, nyilván nem fog, de azért majd elhitetem magammal, hogy mégis. alkatrésznek eladni hálátlan, szentségtörő dolog lenne a részemről, nem bírnám elviselni a tettem súlyát. kivéve ha meggyőzném magam, hogy a lelke átszáll, ugye.
az egész szombatot egy oklevél átírásával és fordításával töltöttem. az átírás még csak-csak vállalható, a színvonalas latinról viszont rendre lepattantam, az elején az arengaszerűséget meg sem próbáltam magyarul visszaadni, viszont milyen jó dalszöveg lenne belőle, úgy kezdődne, hogy periculosa sunt tempora (mondjuk: vészterhes idők levének) persze mindjárt kiesik a belső rím, gáz.

a továbbiakban (is) kerülendő:

nagy mennyiségű étel, zsíros ételek, sült krumpli és más, olajban sült ételek, olaj, kávé, fekete tea, alkohol, étcsokoládé, egyéb cukros étel, erősen fűszeres ételek (paprika, bors), savanyú ételek, paradicsomos ételek, szénsavas üdítők, magas savtartalmú gyümölcslevek, magyaros ételek, meleg ételek, tejföl, ecet, vörös húsok, krémes sütemények stb.

a továbbiakban: étel

ismétlődő stresszepizódok, dohányzás, mozgásszegény életmód, rendszertelen táplálkozás

a továbbiakban: élet

szétszakad a fejem. most vagy front van, vagy én attól a deci bortól, amit délután ittam, még aznap másnapos lettem.

néha fura, hogy már nincsenek körülöttem a nap 24 órájában orvosok. egészen hozzá lehet szokni az ezzel járó biztonságérzethez, sőt egy idő után nem fog _annyira_ feszélyezni, ha a konvencionálisan ciki élettani jelenségeid vagy tünetegyütteseid heves érdeklődésre tartanak számot, esetleg ebédtémává válnak. mandulagyulladás gyanújával elég volt átmennem a folyosó másik felére, a gyógyszerész szobatársamnak pedig egy idő után még azt is elhittem, hogy a tampon semmi esetre sem képes felúszni a gyomromig, sőt a füldugó sem tud beszorulni az agyamba (az anatómiai ismereteim és az ezzel kapcsolatos félelmeim illusztrálására különböző rajzfilmekből vett példákat hoztam, például van ugye, amikor a tom macska fején átúszik a hal).

műtősruhában kell dolgozni a mosodában, a klinikáknak rakjuk össze a kiszállítást, egész nap lepedőket, párnahuzatokat, takarókat, pizsamákat, műtősköpenyeket pakolok. kettesbel, szem, tro, iso, aito. a pathológiának csak köpenyeket teszünk, ez kicsit nyomasztó. reggel megint türkizzöld kettes tunikát választottam a folyosói padról, hozzá kettes fűzöld nadrágot. a nadrág szűk volt derékban, kioldott cipőfűzőkkel kicsoszogtam az öltözőből, csak fűzöld hármasok (XL) voltak, és csak amikor már felvettem az egyiket, vettem észre, hogy a bal combján a mosás után ott maradt egy jól látható, beszáradt vérfolt. kicsit émelyegtem, de nem mentem vissza harmadikért. adja isten, hogy túlélte. fél tizenegykor elkezdtem hipózni, vagy egy órán keresztül egyre inkább belassulva kóvályogtam a kollegina után a polcok között a listával a tiszta ruhákért, aztán elmúlt. közben jöttek valamelyik osztályról átvenni néhány dolgot, határozott nő fehér kórházi ruhában, valami színes sál volt fölötte, meg egy élénkzöld melegítőfelső. biztosan orvos. lehet, hogy csak ápoló. azért ha összeesek, gondolom megment. beleittam az előbb a szódába, amit az ottani (ital!)automatából nyertem ki a kétliteres spáros ásványvizesüvegembe, fertőtlenítőíze volt.

SÖR
DOBOZOS
140.-

én erődöket emelek magam köré meg nem történtekből. ha a képzelet valóban a meglepetések ellen véd, hát én bebiztosítom magam. papa több éve beteg (van), néhány hetente látom, néhány percekből látom, egyre rosszabb minden. pénteken elalvás előtt elképzelem, hogy nincs, egy hang nélkül borulok ki, ebben is jó vagyok. tulajdonképpen képzelni sem kell nagyon, hogy nincs, hogy aki most van, az már nem a papa. papa erős, papa közelében jó lenni, papa nem fenyegeti a mamát, hogy agyonveri piszkavassal. papa mellett most félek lenni, perceket sem bírok ki, azt hiszem, a leginkább attól félek, ha túl sokat látom most, felülírja a képet, ami van bennem róla.
(magamat mentegetem magam előtt. az van, hogy papa _van_ valahogy, én meg gyáva vagyok, és egyáltalán nem tudom kezelni a helyzetet)

így belegondolva a tegnap reggelemért ugyanakkora eséllyel lehet felelős a neptunusz, mint a narratív emlékezet, vagy az isten baszott meg, etcetera. el kell hogy mondjam, az ilyen kezdetű napok még kevésbé alkalmasak disznóöléseken való részvételre (potenciális veszélyforrások: gázpalackok, forró vizek, irreálisan hatalmas és éles kések, érdeklődő rokonok), mint egyebek, dehát a vér kötelez, menni kell a nagynénémékhez, nincs mit tenni. majdnem fagy, a biciklim az alföldön, elhatározom, hogy autóval megyek. tízperces hektikus keresés után a jogosítványom, a slusszkulcs és a forgalmi is a kezemben. az autó. a tolatólámpa nem működik, a fél rendszámtábla-világítás is oda, sem a kulcs, sem a központi zár nem zárja a csomagtartó ajtaját, de nem baj, parkolok az udvarban. mintha péntek este a pincében láttam volna a kerti cipőm, de mivel mintha három hete meg a kamraablak mélyedéséből rémlene, fenntartásokkal (paranoiával) kezelem, hátha beledöglött valami állat (hosszú lábú bogár? egér? béka?), többször a pince padlójához csapom őket, hogy esetleg kiessen belőlük, ha lenne bennük valami, közben a gondolattól is irtózom, hogy belenyúljak, és ellenőrizzem (pók?). nagy nehezen meggyőzöm magam, hogy túlreagálom, meglepően határozottan belenyúlok a jobblábasba, és azonnal érzem, hogy _ezúttal_tényleg_van_benne_valami_, ami rákapaszkodik az ujjamra, némi fennforgás után egy félájult, cincérszerű, nagy (1 cm) bogár esik ki belőle. a másikban nem éreztem, hogy lett volna valami. garázs. az autó nem indul, pár perces hiábavaló indítási próbálkozás után pár percig a motorháztetőt próbálom felnyitni, némi bénázást követően sikeresen ellenőrzöm az olajszintet, ettől úgy érzem, annak ellenére, hogy nő vagyok, kezelem valahogy a helyzetet, aztán némi tanácstalan álldogálást követően inkább felhívom k-t, nyilván lemerült az akkumulátor. ettől azonnal úgy érzem, késésben vagyok, eldöntöm, hogy jobb híján a húgom befogó fékű, csapágyas, kerregő váltójú, XS-es biciklijét veszem kölcsön, csak előbb felszaladok a házba a slusszkulccsal. a szaladás az pont a lendületvételig tartott, aztán a két tenyeremre estem előre a beton feljárón, mert a lábam az első mozdulatnál beleakadt a macskába (tartsunk otthon bátran fekete macskát!). a faluban később nyilván pirosat kapok, bár a délelőtt jelenete egyértelműen az, amikor a töpörtyűnek való zsírszalonnát vágom egy harminc centis késsel, és egy ponton elhűlve nézem, hogy nagy vércseppek hullanak a késről a zsírra, riadtan magam elé kapom mind a két(!) kezem, melyik ujjam vágtam le, biztosan a sokk miatt nem érzem, és akkor feltűnik mellettem az asztalon a tányérnyi disznóvértócsa, amibe sikerült beletennem a kést, amikor néhány perccel korábban átmentem a kamrába üdítőt inni.

hónapok óta leginkább csak a szobámban voltam. aztán tegnap meg hirtelen annyi minden lettem. a hajnali vonaton a szemben ülő lány kedvesen elköszönt, amikor zuglóban leszállt. váratlan kedvesség alanya. az intézeti portásnak oda nem illően fiatal, majd szemre bizonytalan tájékozódási képességű epizód. t-nek a kapunál valahonnani homályos, egytalálkozásos ismeretség. ismeretlen fiatal lány nagy zöld pulcsiban, levegő, áruló. útakadály, szemrevaló hallgató. reménybeli olvasó. ritkán felbukkanó évfolyamtárs. barát. kilenc órát aludtam.