múlt héten meghozták a virágboltba a fenyőket, anyu ki is választott itthonra egy szemrevaló, majdnem kétméteres, haragoszöld lucot, rátett egy "ELTÉVE" feliratú papírt, és levitte a bolt alsó szintjére vezető lépcső aljára, a többi címkéshez. aznap délelőtt én is megnéztem a fát, kellő elragadtatással nyilatkoztam róla, úgy terveztük, hogy másnap hazavisszük. este aztán pukkadozva jött haza anyu, hogy képzeljem el, hát nem elvitték a fenyőnket!? a történtek több ponton (a tettes személye) homályos rekonstrukciója a következő: bizonyos magát ártatlannak (mondhatni: hülyének) tettető, mindeközben persze felette szemtelen és pofátlan hím a jobbára csak apró alaki és méretbeli különbségeket felmutató fenyőfák közt dönteni képtelen nénik tolongása közepette, a pincelépcsőn egy csalifenyővel alattomosan lecsorogva szerét ejtette a fenyőfák cseréjének és az "ELTÉVE" címke áthelyezésének, majd fenyő=fenyő alapon ("itt találtam a többi közt, ildi") az elcsórt fa gyalázatos megvásárlásának is. anyuval napok óta válogatott, szezonális szitkokkal illetjük a vélt tettest ("hogy dőlne rá, miközben díszíti!", "remélem jól összeszurkálja, amíg felállítja")