közép

a mai kamillatea második áztatású. az első bögrényi az ágyam hosszában terítette be a parkettát még reggel, amikor véletlenül átgázoltam rajta. aztán kihalásztam a megroggyant, csöpögő filtert az ágy alól, visszatettem a bögrébe, új vizet engedtem rá, és megmikróztam. már kihűlt, öntöttem bele az előbb svédcseppet, közben meglöktem kicsit a szobafikuszt, de azonnal bocsánatot is kértem tőle. élőszóban.
sajnálom a puszedlit is lecserélni, vajon átszáll-e majd a lelke a másik laptopomba, ha azt is így hívom. ha a winchester számít léleknek, nyilván nem fog, de azért majd elhitetem magammal, hogy mégis. alkatrésznek eladni hálátlan, szentségtörő dolog lenne a részemről, nem bírnám elviselni a tettem súlyát. kivéve ha meggyőzném magam, hogy a lelke átszáll, ugye.
az egész szombatot egy oklevél átírásával és fordításával töltöttem. az átírás még csak-csak vállalható, a színvonalas latinról viszont rendre lepattantam, az elején az arengaszerűséget meg sem próbáltam magyarul visszaadni, viszont milyen jó dalszöveg lenne belőle, úgy kezdődne, hogy periculosa sunt tempora (mondjuk: vészterhes idők levének) persze mindjárt kiesik a belső rím, gáz.