néha fura, hogy már nincsenek körülöttem a nap 24 órájában orvosok. egészen hozzá lehet szokni az ezzel járó biztonságérzethez, sőt egy idő után nem fog _annyira_ feszélyezni, ha a konvencionálisan ciki élettani jelenségeid vagy tünetegyütteseid heves érdeklődésre tartanak számot, esetleg ebédtémává válnak. mandulagyulladás gyanújával elég volt átmennem a folyosó másik felére, a gyógyszerész szobatársamnak pedig egy idő után még azt is elhittem, hogy a tampon semmi esetre sem képes felúszni a gyomromig, sőt a füldugó sem tud beszorulni az agyamba (az anatómiai ismereteim és az ezzel kapcsolatos félelmeim illusztrálására különböző rajzfilmekből vett példákat hoztam, például van ugye, amikor a tom macska fején átúszik a hal).
műtősruhában kell dolgozni a mosodában, a klinikáknak rakjuk össze a kiszállítást, egész nap lepedőket, párnahuzatokat, takarókat, pizsamákat, műtősköpenyeket pakolok. kettesbel, szem, tro, iso, aito. a pathológiának csak köpenyeket teszünk, ez kicsit nyomasztó. reggel megint türkizzöld kettes tunikát választottam a folyosói padról, hozzá kettes fűzöld nadrágot. a nadrág szűk volt derékban, kioldott cipőfűzőkkel kicsoszogtam az öltözőből, csak fűzöld hármasok (XL) voltak, és csak amikor már felvettem az egyiket, vettem észre, hogy a bal combján a mosás után ott maradt egy jól látható, beszáradt vérfolt. kicsit émelyegtem, de nem mentem vissza harmadikért. adja isten, hogy túlélte. fél tizenegykor elkezdtem hipózni, vagy egy órán keresztül egyre inkább belassulva kóvályogtam a kollegina után a polcok között a listával a tiszta ruhákért, aztán elmúlt. közben jöttek valamelyik osztályról átvenni néhány dolgot, határozott nő fehér kórházi ruhában, valami színes sál volt fölötte, meg egy élénkzöld melegítőfelső. biztosan orvos. lehet, hogy csak ápoló. azért ha összeesek, gondolom megment. beleittam az előbb a szódába, amit az ottani (ital!)automatából nyertem ki a kétliteres spáros ásványvizesüvegembe, fertőtlenítőíze volt.
