közép

én erődöket emelek magam köré meg nem történtekből. ha a képzelet valóban a meglepetések ellen véd, hát én bebiztosítom magam. papa több éve beteg (van), néhány hetente látom, néhány percekből látom, egyre rosszabb minden. pénteken elalvás előtt elképzelem, hogy nincs, egy hang nélkül borulok ki, ebben is jó vagyok. tulajdonképpen képzelni sem kell nagyon, hogy nincs, hogy aki most van, az már nem a papa. papa erős, papa közelében jó lenni, papa nem fenyegeti a mamát, hogy agyonveri piszkavassal. papa mellett most félek lenni, perceket sem bírok ki, azt hiszem, a leginkább attól félek, ha túl sokat látom most, felülírja a képet, ami van bennem róla.
(magamat mentegetem magam előtt. az van, hogy papa _van_ valahogy, én meg gyáva vagyok, és egyáltalán nem tudom kezelni a helyzetet)