közép

lány a macskával (hermelines hölgy)

feltűnt egy ember, akit másodpercek alatt lefegyverzett az (állítólag) görög metszésű arccal, nagy seggel és zöld szemekkel párosuló botsáskaságom _szépsége_ (az utca végén lakó, jócskán a negyvenes éveiben járó, szétszórt festőművész nénit, aki kábé tíz éve látott utoljára, és a reakciójából ítélve nyilván valamilyen _egyéb_ befolyásoltság alatt állt)

ha én gyógyszerész lennék a saját gyógyszertáramban, akárhány dioptriás szemüveggel is jól olvasható betegtájékoztató plakátokkal árasztanék el a patikában minden szabad falfelületet, amik mind egyetlen dolgot taglalnának: a gyógyszerészi gondozás (általam önkényesen, de a köz érdekeit messzemenően tekintetbe véve kijelölt) határait. például kedves hölgyem vagy uram, ne érezze szükségét, hogy az expediálást megoldhatatlannak bizonyuló magánéleti problémáinak, esetleg élettörténetének részletes taglalásával színesítse és akadályozza, gyógyszerészeink hallása ugyanis az önéhez hasonlóan szelektív, próbálja történeteivel inkább várakozó betegtársait szórakoztatni. vagy. felírt gyógyszereinek kiadását az adott mennyiségű gyógyszer expediálásához maximálisan szükséges idő (lásd a mellékelt táblázatban) túllépése után a gyógyszerész bármikor megszakíthatja, ezért az ön érdeke is, hogy a kiadást ne akadályozza eltitkolt bőrbetegségének vagy műtéti hegeinek közszemlére bocsátásával. vagy. az első unoka fényképének megkísérelt bemutatása az expediálás azonnali felfüggesztését vonja maga után.

órák óta próbálom beleélni magam, mekkora sértés lehetett nagyanyáink korában, ha valakire azt mondták, benzintyúk

v:-remélem, nem száll meg több kórság, ami átlag az ötvenes éveiben érinti az embert. mivan, ha holnap elkezdek klimakszolni?
g:-semmi nem változna.

vajon milyen az ideális alvópozíció, ha egyszerre vannak vénás panaszaink (ezeknek a felpolcolt láb tesz jót) és reflukszunk (minél magasabb párna a fej alá), de nem akarunk még holmi gerincbántalmakkal is gazdagodni, mondieu.

van bennem egy olyan, hogy nekem ott_kell_lennem, ha valami ambrusos, boris (épp ezért amorf ördögöket vagy erik sumo bandet idéző) vagy harcsavercsis (harcsavercsit idéző) koncert van a közelemben, ezért tegnapelőtt annak tudatában, hogy ha jól emlékszem annak idején a kolesz és a tanszék közti negyed órában sikerült maradéktalanul túltennem magam a bin jip első albumán, mégis felmentem a várba a koncertre, hátha, de nem. a vercsi még mindig 10/10, nekem perverz módon a mozgáskultúrája is tetszik, de a zene lélekölően unalmas, úgyhogy nem bírtam sokáig. szombaton viszont azon kaptam magam, hogy egy népesebb lánycsapatot követve péterfy borira tartok, és hiába szidtuk versengve a borit délután, hogy úgy néz ki, mint egy kiélt múmia, meg hogy a zene is gyász, nos, el kell hogy ismerjem, bori profilból, a negyedik sorból is mocskosul szekszi (egyébként általában a zene kedvéért megyek koncertekre), és olyan beleéléssel énekli a szövegeit, hogy egyszerűen nem lehet nem vele ordítani őket, és egyáltalán, még soha életemben nem voltam olyan koncerten, ahol a zenekar ennyire élvezte volna, amit csinál, hihetetlen volt. azt hiszem, épp ideje előkaparni az ezer éve nem hallgatott albumokat, mert ugye mégiscsak ambrus. mégiscsak bori.

a göri güri nyári diák melcsi antiutópia esetleges elrugaszkodott mivoltáról meg annyit, hogy tegnap a magashegyi koncertre tartva (nem jutottam el addig, mert közben meglepett valami szerelemféle a tűztoronynál, néhány tekerőlant és egy mély hangon szóló, húros izé együttes hangja váltotta ki ezt belőlem) szóval az óváros téren belefutottam egy tokaji borokat és szerencsi csokoládét kínáló, nyitófélben lévő boltot népszerűsítő, nagy, kövér, királykék csirkébe.

akkor is kizárt, hogy minden _csak_ kémia

mostanában egyetlen kérdés van minden kérdésem mögött (előtt). a válaszlehetőségek.

a. (csak) érzek. spontán. az érzéseim vagyok én. (nem érzem jól magam, mert nem érzem jól magam)

b. érzem, hogy a prekoncepcióim foglya vagyok, csak bizonyos keretek közt érzek. bizonyos keretek közt csak bizonyos dolgokat. a prekoncepciók nem én vagyok. utálom ezt. utálom őket. (nem érzem jól magam, hogy is érezhetném, hiszen ez nem egy olyan helyzet, amiben jól tudom magam érezni. nem fogok tudni másképp érezni soha többé, csak a prekoncepcióim szűrőjén át. ezt lehet egyáltalán érzésnek nevezni?)

c. érzem, hogy valójában a prekoncepciók vagyok én. szeretem őket, biztonságot adnak. minden kiszámíthatóbbnak tűnik. (milyen jó, hogy tudtam előre, hogy nem fogom jól érezni magam. így megy ez. elvégre hol van az (cáfolhatatlanul) megírva, hogy az a jó, ha az ember jól érzi magát, meg hogy mindenkinek kell törekedni a boldogságra, meg ilyenek)

d. az érezni a dolgokat és a prekoncepcionálni (képzelni) a dolgokat nincsenek egymással semmiféle kölcsönhatásban. nemcsak, hogy függetlenek egymástól, de értelmezhetetlenek azonos keretek közt. egyáltalán, képes vagyok (még) érezni? (mi az, hogy érzés, egyáltalán)

e. az érzésekről felesleges és képtelen dolog racionálisan megállapítani bármit (nonszensz, ugye) ezért ennek a bejegyzésnek sincs semmi értelme.