évek óta orvosis kollégiumban élek. ez a tény abból kifolyólag, hogy bölcsész vagyok, már eleve okot adhat súrlódásokra. miért? itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kis betűvel ejtsek szót a karok közti nagybetűs hierarchiáról, ami (számos ennek ellentmondó némileg megalapozatlan véleménnyel szemben) szerintem igenis létezik. a dolog szigorúan egyirányú: az önkényesen kinevezett "főben" generálódik, és a tagok felé mutat. persze nem lehet mindenféle kitétel nélkül olyasféle törvényeket általánosítani a köz megnyilvánulásaiból, hogy az orvosisok lenézik a jogászokat és a közgazdászokat, utálják a bölcsészeket, satöbbi, de azért mégsem lehet olyan könnyen elmenni az efféle (meglehetősen nyíltan kimondott) vélekedések mellett. a meglehetősen nyílton azt értem, hogy persze senki nem fog ilyesmit szemtől szembe közölni egy "áldozattal", az egymás közti beszélgetésekben viszont nyilván korántsem tabu a téma, az "orvosis" (így, idézőjelben) öntudat (nem feltétlenül hivatástudat!) nemzedékről nemzedékre öröklődik a gólyatáboros indulókkal is, és persze aki "orvosis" volt, az is marad: orvosként, tanárként nagy valószínűséggel ugyanígy fog gondolkodni, és egy szimpla tanórán sem fogja a véka alá rejteni mondjuk a társadalomtudományoknak és azok művelőinek feleslegességéről, kártékonyságáról (sarkítok) alkotott véleményét. itt arra gondolok például, hogy voltam bent egy olyan órán, ahol az (egyébként antropológusból és régészből lett) orvos petőfi állítólagos barguzini maradványainak problémáját megbízható (értsd: természettudományos) vizsgálat nem lévén lehetséges (akkortájt újult ki sokadszorra a felesleges hrúzavona a Petőfi család Fiumei úti temetőben lévő sírja felbontása körül DNS-mintákért), a probléma megoldásának feladatát hatásos zárszóként, általános derültséget (köznevetség) keltve a bölcsészek hatáskörébe utalta. fontos azonban több dolgot leszögezni. egyészt: egy "szimpla" természettudóstól is hallhatunk olyan véleményeket (pontosan húsz másodperccel azelőtt, hogy kivágná az ember lányát a vizsgájáról), hogy manapság csipkeverést is tanítanak egyetemi szinten (btk, néprajz), hová is tart ez a világ. másrészt: egyáltalán nem minden orvosis a rossz értelemben vett "orvosis". erre mindjárt kitérek egy kicsit, de előbb lássuk _a_ hierarchiát. teljesen szubjektív, csak a saját (többéves) tapasztalataimat tükrözi, és nyilván nem nézek ki reprezentatív mintának sem. 1. általános orvostanhallgatók 2. fogászok 3. gyógyszerészek 4. ETK-sok: mentős, ápoló 5. természettudományi kar 6. műszaki kar=pollack, hosszú á-val ejtsed 7. bölcsészek 8. jogászok, közgazdászok 9. művészetisek. az első három kategóriába tartozó "orvosis"= javarészt kóros önbizalomtúltengésben szenvedő(??), arrogáns, köpenysznob, a nyílt utcán is fonendoszkóppal parádézó egyedek (egyéPként manapság kereskedelmi forgalomban is kapható fonendoszkóp formájú, ámde fülhallgatóként funkcionáló cájg, cuki) az egyre nagyobb számokhoz egyre kisebb presztízst(?) társítanak, ezen kívül azt is tudni kell, hogy a no.1 kategória "orvosisai" ugyanakkor a második és a harmadik kategóriára is hasonlóan tekintenek, azaz egyértelműen ők a hierarchia (szerintem csak a jéghegy) csúcsai. arra, hogy az "orvosisok" vagy az orvosisok vannak-e többen, meg sem kísérelem a válaszadást, mindenesetre szeretném hinni, hogy az utóbbiak, azok, akikben így külső szemmel talán erősebb a hivatás-, mint az öntudat.