közép

ki van ragasztva az itthoni szobámban rowling fényképe az ajtóra, az ötödiken, a tanári előtti asztalfiókban volt egy magazinban, a német nyelvvizsgám előtti éjszaka találtam. semmit nem értettem a hörverstehenből, iszonyúan sercegett a kazettás magnó és sütött a nap, és semmilyen tekintetben nincs nyelvérzékem amúgy, borítékolható bukás. iszonyú rosszat álmodtam, ezért keltem fel, folytattam a könnyezést a folyosón, akkor találtam az újságban. mindennap éreznem kellene tőle (vagy hét éve az ajtón van a kép), hogy bármikor jöhet valami nagy ötlet, mondjuk valami egészen profán helyen, egy vonaton, teszem azt, én nyilván nem egy hétrészes regényfolyamot fogok kiírni magamból, egyáltalán, semmi közöm az ilyesmihez, de mégis, hogy majd egyszer csak bevillan valami, hogy _ezt_ kell tennem, és leszek annyira bátor, hogy azonnal nekikezdjek. mindennap éreznem kellene tőle. tényleg. aztán lehet, hogy az élet végig unalmas lesz meg minden. nem tudom, nem tudok én semmit. még sosem próbáltam eléggé semmit.